Hogyan működik a Turbo Trainer:
A Torbo Trainer hasizomgéppel végzett gyakorlat a tradicionális jóga „nap üdvözlő” pozícióján alapszik, mely fejleszti az egyénben az erő, a rugalmasság és az egyensúlyállapotát, valamint ezen tulajdonságok tökéletes harmóniában történő működését.
Helyezkedjen el kényelmesen a készüléken. Térdeljen az alsó szivacspárnák közé, könyökkel támaszkodjon meg a felső szivacsokon, és kapaszkodjon meg. Ebből a testhelyzetből a hasizma segítségével húzza a mellkasához a térdét úgy, hogy figyeljen a hátára, ne görnyedjen be!
Miután felhúzta magát, egyenletes ütemben ereszkedjen vissza, majd ismételje meg a folyamatot. Szinte az összes főbb izomcsoportot ezzel a mozdulattal dolgoztatja meg a készülék, de leginkább a hasra koncentrál, az eredményre pedig nem kell sokáig várni!
A modern fitneszkészüléken szinte minden korosztály és különböző kondícióban lévő emberek is tudnak edzeni, hiszen 4 különböző nehézségi fokozaton lehet ugyanazt a mozdulatsort elvégezni.
Hogyhogy ilyen hatékony?
A törzs izmai (a vázizmok) felelősek a felső- és az alsótest közötti összetartó funkcióért. A törzsizmok megfelelő edzésével azonban jelentős mértékben növelhető az izommunka. Az erős izomzat gondoskodik a test egyensúlyáról és a stabilitásáról is, ily módon segít a sportolás vagy más mozgás közbeni balesetek és sérülések megelőzésében, ill. elkerülésében is.
Fontos azonban nem elfelejteni, hogy az ülő munkát végzők körében a hátizmok megrövidülhetnek, feszessé, görcsössé válhatnak, amik hátproblémákhoz vezethetnek. Valójában az erős és rugalmas vázizmok egyfajta támasztékot képeznek minden mozgásunk alkalmával. A Turbo Trainer pontosan ezeket az izmokat erősíti a lehető leghatékonyabb módon. A készülék kíméletes a háthoz, a derékhoz, mert használata közben a hát egyenes marad.
Mit dolgoztat meg?
A core izomzatot első sorban:
- A hát mély izmai
- Rekeszizom
- Egyenes- és haránt hasizom
- Külső ferde hasizom
- Medencefenéki izmok
- Széles hátizom és nagy farizom
- Combközelítő- és feszítő izmok
Mivel a főbb izomcsoportok egyszerre mozognak egy kötött mozdulatsor elvégzése közben, így a Turbo Trainer időt spórol meg, ezért elég az 5 perc naponta! Ha kevésbé érzi edzettnek magát, az 5 perces programot akár két részletben is elvégezheti. Ha jó edzettségi szinten van, a legmagasabb fokozaton végezve a gyakorlatokat gyorsabban és hatékonyabb edzhet.
Már csak el kell döntenie, hogy lapos vagy a kockás hasat akar, mert ez mától nem több, mint napi 5 perc. A Turbo Trainert épp úgy ajánljuk sportolóknak, mint bárki másnak, aki szép eredményt szeretne elérni. A készülék sok fárasztó és kimondottan nem kedvelt gyakorlatot helyettesít egyetlen mozdulattal.
Miért szuper a Turbo Trainer?
A jó kondi nem csak azért fontos, mert akkor karcsúak leszünk. A jelentős túlsúly ártalmas az egészségre!
A mozgáshiánynak súlyos következményei lehetnek:
- Immunrendszer betegségek
- Folyamatos fáradtság, rossz kondíció
- Ízületi megbetegedések
- Magas koleszterint szint, magas vérnyomás
- Szív és érrendszeri megbetegedések
- Rossz bélműködés
- Túlsúly
Technikai információk
Kijelző erőforrás |
1x AA (1,5 V) |
Maximális teherbírás |
120 kg |
Súly |
11,5 kg |
Mérete összeszerelve |
90cm x 55cm x 95cm |
Az itt található információk a gyártó által megadott adatok.
A gyártók a termékek adatait bármikor, előzetes bejelentés nélkül megváltoztathatják. Változásért, eltérésért nem tudunk felelősséget vállalni!
Felhívjuk Vásárlóink figyelmét, hogy az áruházunkban vásárolt termékek szakszerű használata érdekében a termékhez mellékelt használati útmutatót olvassák el figyelmesen! Ha bármilyen okból nincs meg a használati utasítás, jelezzék ügyfélszolgálatunknak és pótlólag elküldjük. A legtöbb termékhez a termék oldalon megtalálható a használati utasítás elektronikus formában.
Gyógyászati segédeszközök használatának kockázatairól kérdezzék meg a kezelőorvost!
Egészégügyi, higiéniai okokból testtel vagy testnedvvel közvetlenül érintkező termékek esetében nincs lehetőség a vásárlástól történő elállásra (45/2014 Korm. rendelet 29 § e). Ilyen termékek különösen pl. vércukormérők, tesztcsíkok, ortézisek, harisnyák, szoba wc-k, wc magasítók, fürdető eszközök, inhalátorok, párnák, lepedők, antidekubitusz eszközök, matracok, talpbetétek és lábvédők, haskötők. Kivéve a bontatlan, sérülésmentes egyedi csomagolású termékeket.
Kérjük, ezt a szempontot mindenképpen vegyék figyelembe a termékek kiválasztásánál és a megrendelésénél! Ilyen termékeknél cserére sincs lehetőség, kivéve a granciális vagy szavatossági kifogásokat.